Az elmúlt két hétben ismét rám jött az ültetési láz, ezért elővettem a kis kerti füzetem, amibe még az excelles vetésterv mellett előre, csak halmazokban összeírtam, mit érdemes majd másodjára bevetnem. Hehe, hát igen aranyos szófordulat a másodvetés másodjára bevetése. De még ennél is jobban szeretem magát a folyamatot, mert kicsit a tavaszt idézi számomra a nyári hőségben. 

Ez alkalommal csöppet sem ragaszkodtam a télen előre megrajzolgatott sorokhoz, ugyanis azóta egy, sok víz lefolyt a Dunán, kettő, kaptam jó pár számunkra itt különleges zöldség magot Karin Padmostól, a holland Biotópia, a Hof van Noord kertegyesület, avagy a Gandhi kert egyik megálmodójától és egy alternatív amolyan mini melegházat fejlesztő, s ezt gyerekek körében népszerűsítő cégtől, a GreenQ-tól. Plusz persze magam is vettem néhányat, ami jártomban megtetszett. 

Nyilván benne one, hogy imádom együtt látni a palánta kupacot, pláne, mert sajnálom is egyelni a ki nem kelő, kvázi elpazarolt magokat, mindezért a lehető legtöbb esetben palántaként majdhogynem a csemege kukoricán, sóskán, a spenóton, rukkolán, s a fehér mustáron kívül mindent előnevelek. Tudom, hogy a tősűrűség eleinte serkentőleg hat a növekedésre, mert nagy ültető közegben inkább a gyökérzet fejlődik, mintsem a földfelszín feletti rész. Feltételezem, hogy ezt a növények közti egészséges versenynek köszönhetjük. A lehető legtovább húzom a széttűzdelést, így a növénykék aránylag életerős formában kerülnek végleges helyükre. 

A hetekben így a rövid tenyészidejű, már kiürült sorokba ismét vetettem, illetve ültettem az előnevelt palántákból. Természetesen odafigyeltem arra, hogy lehetőleg ne rokon fajok kerüljenek ki egymás után. A végleges helyükre kerülő palántákat az első napokban amennyire ez lehetséges, árnyékolni szoktam. Mivel nincs az a szalma mennyiség, ami nekem elég lenne, most nem csináltam nagy ügyet belőle, egy héttel előtte a kertbe vezető út menti gazokból sarlóztam, hagytam leszáradni a napon, majd ezeket szellősen rászórtam a csemetékre, s amint erőre kapnak, fokozatosan lejjebb rendezem a fészket, és talajtakarásképp a töveknél hagyom a mulcsot.

Ugyan sok írás szentnek tekinti a vetési időt, de Én mindenkit arra bátorítanék, hogy ne foglalkozzon vele, mert a növények úgyis igazodnak a körülményeikhez, és a mostanában megszokott bolond időjárás mellett belefér, hogy az amúgy júniusra, júliusra előirányzott vetést augusztus hó első napjaiban lehetőleg szakaszosan ejtsük meg. 

Azaz aki az elmúlt két hóban lecsúszott az újabb spenót, retek, kukorica, uborka, zöldbab, karalábé, saláta, cékla, téli karfiol, kelbimbó, kínai kel, brokkoli, káposzta és tökfélék elhintéséről, az semmiről sem maradt le. Sőt, a paprika, paradicsom is szép hozamot hoz még idén, ha esetleg most támadna kedvünk belevágni. A cikória és az édeskömény magjainak kiszórása pedig kifejezetten augusztus első két hetében időszerű.

És persze aktuális képek..

See the Pen Text animation by zerkITa (@imadott) on CodePen.

.. Mégpedig halak ..

Legalábbis  újabban. Két hét alatt másodjára fordult velem elő, hogy bicikliztem,  illetve sétáltam és szó szerint halak potyogtak asz égből. Döbbenetes egy élmény. És hát igen sajnálom őket. Az elsőt még bedobtuk a nem messze lévő patakba. De ezzel a néggyel sajnos hirtelen nem tudtam mit tenni.

A jelenség persze nem új keletű, számtalan leírást találtam róla a neten, több évszázados írott anyag a link alatt kilistázva, ha valakit  komolyabban érdekel a téma.

Nem is szaporítom a SZÓT. Csak szerettem volna emléket hagyni róla.

Különösebben nem tartottam érdemesnek a témát, hogy külön bejegyzést szenteljek neki, viszont a minap egy látogatónk kedves dolognak tartotta, ahogyan a zöldségeim hűsöléséről gondoskodom.

Amikor ennek kialakításán fáradoztam, két dolgot vettem figyelembe. 

Az első példa, amiből kiindultam, az erdőkerteknél tapasztalt jellemzők voltak. Megfigyeltem, hogy ezeken a termesztésre kialakított tisztásokon szinte egyáltalán nem kell locsolni, ugyanis a növényzet helyes társítása egyedülálló módon megtartja a nedvességet azokban a rétegekben, ahol a haszon zöldségek gyökerei keresik a vizet. 

A képen kb. kétszáz méternyi rész látszik a kertből. Ha megfigyelitek, a tetején a fenyő, orgona sor után meghagytam az elvadult, kissé bokros részt. Ez a terület főleg a széltől, és a déli, tűző naptól óvja az alatta lévő bogyós cserjéket. Itt fent egyáltalán nem locsolok.

A szélső sávban, a februári szántáskor, boronáláskor lett kialakítva egy árok, melyet intenzíven be szoktam öntözni. Közvetlen a kerítés mellett elburjánzott mindenféle magasra növő vadvirágot szintén meghagytam, hogy ezek a délutáni, erős napfényben ne engedjék az árkot kiszáradni, plusz a szélső sávban valamelyest hűsítő árnyat biztosítsanak a veteményesnek a legmelegebb órákban.

A középső, három teraszos részen ültettem a leginkább napfény igényes zöldségeket. Felette, a lankás rész alján öt bakhát fogja fel a vizet. Így nem mossa el a legnagyobb eső sem a termést. Itt kifejezetten a bakhátak közé locsolok, és nagyon büszke vagyok a kialakításukra, mert igen sokat  vacakoltam vele, hogy olyan szögben álljanak, hogy ha egy ponton a slaggal belelocsolok, szlalonban follyon le a víz köztük. Ezt azért tartottam fontosnak, mert így egy csepp víz sem megy feleslegbe. Gyakorlatilag a felesleg egy emelettel lejjebb hasznosul. Szóval mindenképp megéri a gravitációt is befogni a locsoláskor.

Múlt év december 21.-én, amikor belekezdtem ebbe a blogba, kifejezetten egy nagyon látványos, tetszetős kert tervei lebegtek a szemem előtt.

Aztán kiindulva abból, hogy a TerraCyclébe beleszerettem, rájöttem, hogy akkor lesz igazán fenntartható a kert, ha minél több dolgot próbálok benne újrahasznosítani.

Nem szaporítom a szót, íme néhány megoldás, melyek egy részét a neten fellelhető rengeteg színes ötletből, más részét saját kútfőből merítettem.

Támfal helyett gumiabroncs

Itt fontos elmondanom, hogy kifejezetten 2010 utáni gumikat gyűjtöttünk be hozzá. Azért nem mindegy, mert 2010 előtt az EU még nem tiltotta a PAH vegyületek gumiabroncsba kerülését. Itt egy nagyon jó összeállítás arról, hogy pontosan miért kockázatosak ezek az anyagok a közvetlen környezetünkben.

Mindenképp szerettem volna kihasználni a helyet, így kifejezetten törekedtem rá, hogy olyan méretű maradjon a gumik alatti magas ágyás, hogy egy fóliaalagút elférjen, míg nem kerülnek bele a paradicsomok, bazsalikom félék, és  talaj takarásképp majd a karalábé.

A második képen wonderberryk (és némi folyton termő eper) növekednek benne, amikre külön büszke vagyok, mert igen sokat vártam, mire kicsíráztak, már le is tettem róluk, tapasztalataim szerint elég nehezen maradnak meg.

A magokra úgy vadásztam, ezért most nagyon örülök, hogy végül a Valleyrec EX-nél, egy szakmailag felkészült, különleges magokkal kereskedő vállalkozásnál találtam rájuk, végre terem is, és iszonyat finom.

Palánta nevelés ételes dobozokban

Régi ablakkeretekből tákolt üvegházacska a növénykék előneveléséhez

A képen még nem látszik, de azóta árnyékolásképp ósdi függönyöket kötöztem rájuk. A kiszuperált ablakokat a Földbárkásoktól kaptam, azóta is imádom a Tibit értük. Mikor még nem volt meg ez az apró üvegház, simán csak takartam velük és kartondobozzal a leendő ágyásokat, így kb. két héttel hamarabb tudtam kiültetni a palántákat, mert valamelyest felmelegedett a fagyott föld alattuk.

Mikor erre a cikkre készültem, magam is nagyon sok újdonságot megtudtam a paradicsomról.

A neten ezer féle tanács fellelhető arról, hogy hogyan is lehet profin paradicsomot nevelni, Én mindezeket szem előtt tartva mégis picit másképp csinálom, mint a "nagyok".

Külön nem szerettem volna írni erről, de sokan kérdeztétek, hogy mi a titkom, így most megpróbálom összefoglalni.

Elsősorban azokról a módszerekről mesélek, amiket magam is olvastam, de a tapasztalataim alapján kissé átvariáltam.

Természetesen Én is az ablakban kezdem a magról nevelést. Még februárban csírázott az első turnus. De nem szerettem volna egyszerre kismillió paradicsomot szüretelni, így a koktél fajtákat március 15.-én, és egy újabb korall, és fekete adagot április közepén is vetettem.

Rengeteget el is ajándékoztam. A Biotópiás kertünkben jelenleg  hat fajtából 69 tő hozza a termését. 

Én a csalán ázalékra, és a kenőszappanos, tejes , fokhagymás permetre esküszöm, amit még a nagypapámtól tanultam el jó 30 évvel ezelőtt. Szinte hihetetlen, de egy darab tetű, hernyó, vagy egyáltalán semmilyen kártevő sem tizedeli az állományomat.

Sokan kinevettek eddig, amiért nem vacakolok a gyomokkal..

Majdhogynem két hétig nem tudtam kijönni a kertbe. És csudák csudájára mégsem keletkezett az üvegházacskában kiültetésre váró palántákon kívül semmi károm.

Ami nagy szó.. Legalábbis nekem.

Hálás vagyok a gyomoknak, amiért árnyékot nyújtottak az értékes zöldségeimnek. Így nem érte közvetlen napsütés a föld felszínt, s tulajdonképpen a hajnali harmaton, és azon a két esős napon kívül más víz forráshoz nem jutottak, mégis burjánzik minden.

Mostanában, mivel kötelező irtani a  parlagfüvet, Én mégis icipicit sajnálom, a frissen kiültetett palánták tövét takarom be vele. Azt hiszem latin nevéből kiindulva, az ambróziánál (mitológiai jelentőséggel bíró, gör. eredetű szó, jelentése "halhatatlanoké") jobb, nemesebb takarást ki sem találhatnék számukra.

Egy dologra figyelek kiemelten. Méghozzá arra, hogy a gyomokat, bármi is legyen az, még virágzás előtt kihúzom, s visszafektetem a talajra, nehogy felmagozzanak. Az addig felvett értékes tápanyagokat így amolyan felületi komposztként visszajuttatom a földbe, s ezzel a módszerrel egyáltalán nincs szükség további zöldtrágyázásra, vagy egyéb bio táplálási módszerre.

CSAK KÉRNI KELL!

A következő bekezdést pedig a fekete nadálytőnek szeretném szentelni.

Igen régóta keresgetem mindenhol, hogy a csalán ázalékba kéne néha, ezért magam szerettem volna a kertbe telepíteni.

Direkt a Nagy-Kevélyen keresztül, hol gyalog, hol biciklivel járok reggelente a kertbe. Néhány kilométer csupán, de az végig zöld környezetben. Szó szerint a hegyet, völgyet átkutattam már érte. Sehol sem találtam.. Nah de aztán egyik nap a kertben hirtelen ezerszám tűntek fel, kicsit összébb  is ültettem őket, hogy ne legyenek ennyire szétszórtan. Így a következő csalános hordóban már ezek is ázni fognak.

Miközben ezt a bejegyzést írom, a Pomázi Könyvtárban üldögélek. 

Azért érzem igen különlegesnek a dolgot, és említem meg, mert mellettem egy autista bácsi foglal helyet. Szívem csücske a bácsi, mert a kétszeres Jászai Mari díjas, Érdemes és Kiváló színművészünk, Szabó Gyula bácsihoz, a Magyar Népmesék gyermekkoromban oly sokat jelentő narrátorához hasonló, nagyon mély, nagyon kedves hangja van.

A bácsi minden nap kora reggeltől zárásig itt üldögél a könyvtárban, s könyvekből olvas fel csodálatos hangján. Annyira kellemes a stílusa, hogy magam is abba-abbahagyom az írást. Jelenleg egy lexikont olvas Budapest történetéről. Igen kitartó, tekintve, hogy már a lexikon felénél tarthat.

Ha van egy felesleges órátok, gyertek be a könyvtárba, s hallgassátok, gyönyörű! :)

Oh hát végre mi is elmondhatjuk magunkròl, hogy az első saját eprünket is megéltük. Háromféle epret ültettünk. Mègpedig egy folytontermő, egy kétszer termő és egy ázsiai fajt. Még a palánták végleges helyükre ületése előtt jòcskán alátrágyáztam, a szamòcának szánt közeg pedig fenyő tűlevèl által lett savasítva.

Megmondom őszintén, kevés dolgot vártam ennyire nagyon, mint az első saját, valòban vegyszermentes eprünket.

Nem mindegyik fajta hozta be a hozzá fűzött reményt, de legalább ki lett sakkozva, hogy pontosan melyik is a kertünkbe megfelelő.

A folytontermő az egyetlen, amelyik indákkal is szaporodik,(kissé túlzásba is viszi, de imádom érte feszt) kicsit sajnáltam is, hogy ezzel nem voltam tisztában, és már lekéstem a további beszerzést. De sebaj.. Ùgy is kellett a hely a wonder berrynek, és a szamòcáknak.

Szeretném megmutatni a környék csodás kertjeit.

Irénke néni a szomszédom, megkockáztatom, hogy Pomázon neki vannak a legszebb leanderei.

Íme néhány közülük..

Helyhiány miatt ezekből szeretne is eladni. 1000-30000 Ft között vásárolhatóak belőlük. Kérésre kontaktot szívesen adok.

Ő pedig Linda, akit izgágasága folytán sosem sikerül szemből lefotóznom. :)

Feketén, fehéren

Az eredeti elképzelések és az első rajzaim alapján a felső lejtős, nagyrészt már előkészített 27 méteres sáv maradt utoljára, melyet három, épp csak két arasznyi magasság különbséget tartó szimpla deszkázott támfalat beépítve szerettünk volna lépcsőzetessé tenni.

Márciusban még csak tervezgetve magától értetődőnek tűnt, hogy a teraszosítást egységesen, az egész területen érdemes lesz végig csinálni, ezért nem is merült fel más módszer. Függetlenül attól, hogy jócskán sok munkának tűnt a dolog. Első megközelítésből. Áprilisban ugyan egy hétvége alatt elkészültünk az alsó teraszokkal, itt már ge***cc sok munkának tűnt a talajjavítás, az ágyás kialakítás, vetés, ültetgetés, és persze az otthoni palánták, egyszóval minden más mellett. 

Noh de közben figyeltünk ám.

A hegy fekvését, a Nap járását, az előre látható beesési szögeket. Csak úgy egyszerűen, nézelődve a mindennapi teendők közben. 

Pont ebből az egyszerűségből ered végül a felismerés, mely szerint elérkeztünk az első olyan esethez, amikor is mérlegelve a lehetőségeket, az ésszerűség, az idő és humán erő forrásaink tényezői függvényében amolyan occam hasító borotvaként a szimpla megoldás adta magát. 

Megláttuk a fa mögött az erdőt. Szó szerint. :)

Mert hogy a telek teteje rendelkezik már eggyel, plusz a helyesen betájolt bozótfallal egyetemben. A felső rész védelme ezzel pipa. Ez a legzseniálisabb benne szerintem, a permakultúrás gazdálkodás ismert zóna kiosztása már a kezdetektől adott a területen. Ez hegyvidék permába vonásánál alsó hangon is minimum 15 évet vesz igénybe. 

Ehhez nyilván nagyfokú szerencse is kellett. Mindenesetre bebizonyosodott, hogy a felső teraszosításra nincs szükség, mert arányaiban, összetevőiben tökéletes rendszerben metszi a felső rész az alább már kialakított alsó lépcsős jelleget.

Egyetlen olyan tényező akadt, amit képtelen voltam betájolni. Ez pedig a szél. Fújt erről is,arról is, és bizony minden alkalommal igen erősnek tűnt. 

Végül is mindent összevetve alapvetően jól álltunk, így belefért egy kis igazítás a végére. 

És már a gyakorlatban

A legfelső, fagyzug feletti részre kisebb dombágyásokat készítettünk, melyek remélhetőleg felfele irányban eltérítik majd némileg a szelet. Az alsó, közvetlen a legfelső terasz elé pedig bakhátak kialakításával képeztünk akadályt.

Különböző hosszúságúak lettek,mert figyelembe kellett venni, hogy középen volt egy üregesebb, mélyebb talajrész. Erre a helyre magasabb domb kerekedett, hogy majd idővel kiegyenlítődjön a talaj.

Cirka hatvan centis gödröt ástunk, melynek aljára korhadó faágakat halmoztunk. Némi föld után egy kevés trágya, majd egy jó vastag réteg vágott fű, ismét föld, egy adag avar, került, v végül csalánnal takartuk a halmot.

Biztos, ami biztos, csalán ázalékkal is beöntöztem őket, aztán az eredeti talajfelszínt visszalapátoltuk rá.

Közben azért igyekeztünk meg is taposni. Gábor és Peti még egy csárdást is eljártak rajta. :)))

Ah, jó lett volna, ha sikerül dobbantanunk is a dombágyásról, de mint kiderült, valahogy közös ugrálós képhez nincs meg köztünk a szinkron.

Mondanom sem kell, altatnbi a hétvége után senkit sem kellett.. :)