Ebben a cikkemben a dísznövényeket életciklusuk szerinti felosztásban szeretném bemutatni. Az egynyári, kétnyári, lágy- vagy fás szárú évelők csoportjait más és más módon tudjuk szaporítani.

Egynyáriak

Az egynyári dísznövények életciklusa, mint arra nevük is utal, egy esztendőt tesz ki. Egész évben virágoznak, majd a fagyok beköszöntével elpusztulnak..

Szaporításuk egyaránt történhet dugványozással és magvetéssel.

A magvetés történhet növényházban vagy szabad földben. A növényházban általában a hosszabb ideig tenyésző fajtákat szaporítjuk. Ezekkel otthon bajosabb próbálkozni, ugyanis nem tudjuk számukra biztosítani a téli sötét időszakban a fejlődésükhöz szükséges fény- és hőmérsékleti viszonyokat. Ha nincs fóliaházunk, érdemesebb őket már kész palántaként megvenni. Ilyen igényű növények a mindig nyíló begónia, a bohócvirág, viharvirágok, a  petúnia, a primulák vagy a lobélia.

Magvetéssel helyükre vethető egynyáriak igen széles skálájából lehet választani manapság. Ezek vetési ideje márciustól április közepéig tart. Ide tartozik többek közt az (egynyári) díszmák, az oroszlánszáj, az őszirózsa, a körömvirág, a kaliforniai mák, a hajnalka, a büdöske, a sarkantyúka.

Sok nem ezen az éghajlaton honos, trópusi, alapjában évelő dísznövény, a mi éghajlati viszonyaink között csak egynyáriként termeszthető. A muskátli, a kardvirág, a fukszia, de például a dália is ezek közé tartozik

Dugványozást a muskátlinál, fuksziáknál, és a sétányrózsánál alkalmazunk.

Kétnyáriak

A kétnyári dísznövények a magvetést követő évben virágoznak. A magvetésük fajtától függően nyáron és ősszel is  történhet. Következő évben a virágzásuk meg fogja előzni az egynyáriak virágzását.

A kétnyáriak közé tartozik az árvácska,  a nefelejcs, a százszorszép, a gyűszűvirág, de pl. a sárgaviola is.

Évelő lágyszárúak 

Az évelő lágyszárú növények a számukra kedvezőtlen időszakot valamilyen földalatti vagy feletti rügyképlettel képesek átvészelni. Közös jellemzőjük, hogy az év mindig ugyanazon időszakában nyílnak. 

A hagymások, gumósok, rizómások, és hagymagumósok

Az olyan hagymások, mint a tulipán, nárcisz, jácint, hóvirág burkolt hagymával rendelkeznek. Kívülről vékony, sötétebb védő allevelek borítják, alattuk pedig a húsos raktározó allevelek találhatóak. Ezek hónaljában található rügyekből képződnek a fiókhagymák, melyekkel tovább szaporíthatjuk őket. Virágzásuk után, mikor már visszahúzódtak, ajánlott őket három évente felszedni, sarjhagymáikat szétválogatni, és szeptemberben, októberben visszaültetni, hogy a fagyok előtt még kellőképpen be tudjanak gyökeresedni. A hagymások ültetési mélysége a hagyma méretének kétszerese legyen!

A hagymás évelőkhöz tartozik a liliomfélék népes tábora  is.  A fentebb felsorolt hagymásokhoz képest a liliomfélék csupasz hagymával rendelkeznek, hiányzik a száraz külső buroklevelük.

Ugyanúgy szaporíthatóak fiókhagymákkal is, de a liliomra sajátossága, hogy a levelek hónaljában és a virágban is képez sarjhagymákat.

A gumós növényeinkre jellemző, hogy maga a gumó nem tartalmaz hajtórügyet. Egy gumó ültetésével emiatt nem is érdemes szaporítani, mert sosem tudhatjuk előre, hogy ki fog e hajtani, még ha látszólag a vizet fel is veszi. Tőosztásánál a gumóhoz vágjunk szárdarabot is, ha biztosra szeretnénk menni!

A hagymagumó valamiféle átmenet a hagyma és a gumó között. Száraz buroklevél veszi körbe a gumószerű belsőt. Még a vegetációs idő alatt képződnek a régi felett vagy mellett az újak. Ilyen növényünk az egyik tavaszi kedvencem, a krókusz. De ide sorolhatjuk a kardvirágot is.

A rizómás, vagy más néven gyöktörzses növényeink jellemzője a rügyeket, járulékos gyökereket is képző rövid szártagú, megvastagodott hajtás. Egyszerű feldarabolással szaporíthatóak tovább. Ilyen a gyöngyvirág, és némely nőszirom fajták.

Évelő fás szárúak

A fás szárú évelőinket magvetéssel, tőosztással, dugványozással, oltással, szemzéssel, bujtással szaporíthatjuk.

Magvetés általában a virágzó alapfajok nagy többségénél beválik. 

Az alulról jól bokrosodó, gyökérsarjat képező növényeknél tőosztást szoktunk alkalmazni.

Feltöltéses bujtással szaporíthatjuk az orgonát, vagy a magnóliát. Tavasszal a hajtást bezacskózzuk némi nedves tőzeggel, folyamatos öntözés, és a kimosódott tőzeg pótlása mellett hamar gyökeresednek. Az új növénykéket ősszel választhatjuk le az anyanövényről, majd végső helyére ültethetjük.

Dugványozás zöld, félfás, fás módjai csak alkalmazhatóságuk időpontjában térnek el egymástól

Értelemszerűen zöld dugványozáshoz a zöld, nem rostos, nem fás tavaszi hajtás, félfásnál a szálkás törésű, nyári időszakban szedett a megfelelő.  

A megvágott dugványon minimum 3 nóduszt hagyjunk! A párolgófelület csökkentésének érdekében kisebb levelű fajoknál az alsó, nagyobb levelűeknél a felső leveleket is távolítsuk el részben!

A gyökereztetést elősegítendő használhatunk gyökereztető hormont is, melybe a dugvány végét bemártjuk, és ezután dugványozzuk perlitbe, vagy laza szerkezetű földkeverékbe.  Jóval természetesebb praktika azonban, ha egy lecsupaszított fűzfavesszőt feldarabolunk, és fordítva belenyomkodunk közvetlen szaporítandó növényünk mellé. A fűzfa hamar nagyon hamar gyökerező faj, és a folyamat közben hormontermelése serkenti másik növényünket saját gyökereinek eresztésében. A folyamathoz magas páratartalom és árnyékolás szükséges. 

Törzsesre nevelt fajták esetében a nem elég erőteljes törzset nevelő fajtát ráolthatjuk egy másik nálánál gyorsabban, erőteljesebb törzset nevelő társára. Ezt a módszert nemigen alkalmazzák már, mert sok törzsesre nevelhető fajta létezik, melyeket nem kell oltani, így jóval olcsóbban előállíthatóak.

Ezerszer jobb érzés saját magunk által szaporított növényt ajándékozni, mint egy az alkalomra vásároltat. Egy éveken át mentegetett, újból életre csalt növény, a vele való foglalatosság örök boldogság a növények kedvelőinek, bármelyik faj és szaporítási mód mellett is döntünk, könnyű dolgunk lesz! :)