Feketén, fehéren

Az eredeti elképzelések és az első rajzaim alapján a felső lejtős, nagyrészt már előkészített 27 méteres sáv maradt utoljára, melyet három, épp csak két arasznyi magasság különbséget tartó szimpla deszkázott támfalat beépítve szerettünk volna lépcsőzetessé tenni.

Márciusban még csak tervezgetve magától értetődőnek tűnt, hogy a teraszosítást egységesen, az egész területen érdemes lesz végig csinálni, ezért nem is merült fel más módszer. Függetlenül attól, hogy jócskán sok munkának tűnt a dolog. Első megközelítésből. Áprilisban ugyan egy hétvége alatt elkészültünk az alsó teraszokkal, itt már ge***cc sok munkának tűnt a talajjavítás, az ágyás kialakítás, vetés, ültetgetés, és persze az otthoni palánták, egyszóval minden más mellett. 

Noh de közben figyeltünk ám.

A hegy fekvését, a Nap járását, az előre látható beesési szögeket. Csak úgy egyszerűen, nézelődve a mindennapi teendők közben. 

Pont ebből az egyszerűségből ered végül a felismerés, mely szerint elérkeztünk az első olyan esethez, amikor is mérlegelve a lehetőségeket, az ésszerűség, az idő és humán erő forrásaink tényezői függvényében amolyan occam hasító borotvaként a szimpla megoldás adta magát. 

Megláttuk a fa mögött az erdőt. Szó szerint. :)

Mert hogy a telek teteje rendelkezik már eggyel, plusz a helyesen betájolt bozótfallal egyetemben. A felső rész védelme ezzel pipa. Ez a legzseniálisabb benne szerintem, a permakultúrás gazdálkodás ismert zóna kiosztása már a kezdetektől adott a területen. Ez hegyvidék permába vonásánál alsó hangon is minimum 15 évet vesz igénybe. 

Ehhez nyilván nagyfokú szerencse is kellett. Mindenesetre bebizonyosodott, hogy a felső teraszosításra nincs szükség, mert arányaiban, összetevőiben tökéletes rendszerben metszi a felső rész az alább már kialakított alsó lépcsős jelleget.

Egyetlen olyan tényező akadt, amit képtelen voltam betájolni. Ez pedig a szél. Fújt erről is,arról is, és bizony minden alkalommal igen erősnek tűnt. 

Végül is mindent összevetve alapvetően jól álltunk, így belefért egy kis igazítás a végére. 

És már a gyakorlatban

A legfelső, fagyzug feletti részre kisebb dombágyásokat készítettünk, melyek remélhetőleg felfele irányban eltérítik majd némileg a szelet. Az alsó, közvetlen a legfelső terasz elé pedig bakhátak kialakításával képeztünk akadályt.

Különböző hosszúságúak lettek,mert figyelembe kellett venni, hogy középen volt egy üregesebb, mélyebb talajrész. Erre a helyre magasabb domb kerekedett, hogy majd idővel kiegyenlítődjön a talaj.

Cirka hatvan centis gödröt ástunk, melynek aljára korhadó faágakat halmoztunk. Némi föld után egy kevés trágya, majd egy jó vastag réteg vágott fű, ismét föld, egy adag avar, került, v végül csalánnal takartuk a halmot.

Biztos, ami biztos, csalán ázalékkal is beöntöztem őket, aztán az eredeti talajfelszínt visszalapátoltuk rá.

Közben azért igyekeztünk meg is taposni. Gábor és Peti még egy csárdást is eljártak rajta. :)))

Ah, jó lett volna, ha sikerül dobbantanunk is a dombágyásról, de mint kiderült, valahogy közös ugrálós képhez nincs meg köztünk a szinkron.

Mondanom sem kell, altatnbi a hétvége után senkit sem kellett.. :)