Köszönet a gyomoknak!

Sokan kinevettek eddig, amiért nem vacakolok a gyomokkal..

Majdhogynem két hétig nem tudtam kijönni a kertbe. És csudák csudájára mégsem keletkezett az üvegházacskában kiültetésre váró palántákon kívül semmi károm.

Ami nagy szó.. Legalábbis nekem.

Hálás vagyok a gyomoknak, amiért árnyékot nyújtottak az értékes zöldségeimnek. Így nem érte közvetlen napsütés a föld felszínt, s tulajdonképpen a hajnali harmaton, és azon a két esős napon kívül más víz forráshoz nem jutottak, mégis burjánzik minden.

Mostanában, mivel kötelező irtani a  parlagfüvet, Én mégis icipicit sajnálom, a frissen kiültetett palánták tövét takarom be vele. Azt hiszem latin nevéből kiindulva, az ambróziánál (mitológiai jelentőséggel bíró, gör. eredetű szó, jelentése "halhatatlanoké") jobb, nemesebb takarást ki sem találhatnék számukra.

kiralysag_10.jpg

Egy dologra figyelek kiemelten. Méghozzá arra, hogy a gyomokat, bármi is legyen az, még virágzás előtt kihúzom, s visszafektetem a talajra, nehogy felmagozzanak. Az addig felvett értékes tápanyagokat így amolyan felületi komposztként visszajuttatom a földbe, s ezzel a módszerrel egyáltalán nincs szükség további zöldtrágyázásra, vagy egyéb bio táplálási módszerre.

CSAK KÉRNI KELL!

A következő bekezdést pedig a fekete nadálytőnek szeretném szentelni.

Igen régóta keresgetem mindenhol, hogy a csalán ázalékba kéne néha, ezért magam szerettem volna a kertbe telepíteni.

kiralysag_4.jpg

Direkt a Nagy-Kevélyen keresztül, hol gyalog, hol biciklivel járok reggelente a kertbe. Néhány kilométer csupán, de az végig zöld környezetben. Szó szerint a hegyet, völgyet átkutattam már érte. Sehol sem találtam.. Nah de aztán egyik nap a kertben hirtelen ezerszám tűntek fel, kicsit összébb  is ültettem őket, hogy ne legyenek ennyire szétszórtan. Így a következő csalános hordóban már ezek is ázni fognak.

kiralysag_11.jpg

 

Miközben ezt a bejegyzést írom, a Pomázi Könyvtárban üldögélek. 

Azért érzem igen különlegesnek a dolgot, és említem meg, mert mellettem egy autista bácsi foglal helyet. Szívem csücske a bácsi, mert a kétszeres Jászai Mari díjas, Érdemes és Kiváló színművészünk, Szabó Gyula bácsihoz, a Magyar Népmesék gyermekkoromban oly sokat jelentő narrátorához hasonló, nagyon mély, nagyon kedves hangja van.

A bácsi minden nap kora reggeltől zárásig itt üldögél a könyvtárban, s könyvekből olvas fel csodálatos hangján. Annyira kellemes a stílusa, hogy magam is abba-abbahagyom az írást. Jelenleg egy lexikont olvas Budapest történetéről. Igen kitartó, tekintve, hogy már a lexikon felénél tarthat.

Ha van egy felesleges órátok, gyertek be a könyvtárba, s hallgassátok, gyönyörű! :)